Assa$s!n®

Ne is mondd, nagyon régen írtam, tudom. Nem volt ihlet, kedv, idő, energia... Tudom, jó kifogás. De mégis, ez az igazság. Viszont az, hogy nagykorú lettem és a születésnap, amit összehoztak nekem, az megérdemel egy cikket. Kezdődött azzal, hogy még Zsani előre megérdeklődte - cseppet sem átlátszó szándékkal - hogy hol vagyok első órában pénteken. Édesen infantilis volt.^^ 13-án meg is keresett, amit Tőle kaptam ajándék az talán a legjobb volt mind közül. Kaptam egy általá készített és illusztrált füzetet egy kis történettel, amit Ő írt, rólunk, az egész olyan bájos volt, hogy alig bírtam a könnyeimmel, de nagy nehézségek árán és az Ő biztatásának köszönhetően én kerekedtem felül. Ezt sorozatos felköszöntések követték az osztálytársaktól, ami szintén jó érzés volt, olasz órán mivel én voltam az 'festeggiate' (asszem így van, egyébként ünnepelt) nem kellett semmit csinálnom, nem mintha amúgy tudtam volna. PErsze nem maradtak el a kedves szúrkálódások sem a nagykorúságomat illetőleg, elsősorban Zolinak köszönhetően, akitől rengeteg becenevet kaptam már (erre egy külön poszt keretén belül kitérek). Suli után gyorsan-gyorsan, siettem haza, mert estére programom volt, Silent Scream koncert a Füttyösben. Nem a születésnapom alkalmából, de ha már pont így szervezték akkor születésnapi bulivá fajult a dolog. Úgy a koncert közepe táján Szeki egyszercsak eltűnt a basszusfrontról, Tibi valami hülye szöveggel terelte a figyelmünket, aztán a zenekar elkezdte énekelni, hogy boldog születésnapot és Szeki ott termett előttem vagyis mögöttem, csak Csabi jelezte, hogy meg kéne fordulnom, tehát ott termett előttem egy tortával (ami két lúdláb szeletből állt, aminek semmi jelentősége) rajta egy 18-as gyertyával. Utána pedig eljátszották az 'Azért vannak a jó barátok' című dalt sajátos feldolgozásban. Ott nem bírtam tovább, muszáj volt bőgnöm, de jól esett... :D  Csabi hozzámvágta a Lucky 13 pengetőjét és játszottak tovább. A koncert végeztével egy kicsit még elücsörögtünk, aztán elindultunk haza vonattal. A vonatra sikerült fölesnem, havazott és csúszott a peron... Mikor leszálltunk Komáromban elindultam haza... gyaléog... egyedül. Egy órás séta eredményeképpen sikeresen hazaértem és gyorsan lefeküdtem aludni, mert már át is értünk 14-ére, amikor is újabb koncert volt szervezve, ahol szintén tiszteletemet kellett tennem. Ez volt a Folson Prison. Összeszedettségből kettes (jóindulattal), viszont a zene jó volt, a hangulat szintén. A tatai vasútállomáson ismét megállapítottuk, h télen ott megfagyni és megfulladni lehet (bent alszanak a csövesek) úgyhogy amint megvolt a jegy már húztunk is kfelé az éltető levegőre. Sikeres túlélésünk és Komáromba érkezésünk után, fuvart is sikerült szereznem, megúszva ezzel a gyaloglást és a csontig fagyást. A vasárnapot a tanulásra használtam fel (jajj de jó nekem, mi?) és el is telt a hétvége, amit joggal nevezhetek életem legfantasztikusabb hétvégéjének, még akkor is ha minden nem is volt tökéletes...