Újabb hosszú szünet után előkerültem. :D (mostantól, ha a kolis net is úgy akarja, gyakrabban fogok írni)
Először is Nagyon-nagyon Boldog Születésnapot az én, immár 18 éves => nagykorú Hercegnőmnek!!^^(L) :)
Ezennel tudatom, hogy élek, nem vesztem el a pécsi forgatagban! Ma végre meg volt az első egyetemi napom. Érdekes volt, nagyjából ilyenre számítottam. Azt viszont már most látom, hogy az antropológia órákat nem sűrűn fogom látogatni. A tanár szájában megalszik a tej, mire elmond egy mondatot. :D A másik két óra egész érdekes volt, bár az elsőre kevésbé tudtam koncentrálni, mivel még nem szoktam hozzá a reggel 7 órai keléshez, amit még az is tetézett, hogy 3-ig buliztunk. A szünetben sikerült összeszedni magam, a második órát már kifejezetten élveztem és csak 3 oldalt jegyzeteltem. Bővebb infóért, a szokásos módokon elér mindenki, ez csak tájékoztató jelleggel íródott, hogy megvagyok és jól vagyok. És hétvégén irány Komárom, haza Hozzád és Silent Scream! :)